Alkalmazott módszertanunk

Üzleti folyamatok standardizálása, optimalizálása, szabályozása, újratervezése

A folyamatok újratervezésének és újraszervezésének segítségével a céloknak megfelelő működés alakítható ki. Ennek eredményeképpen a korábban megkérdőjelezhetetlennek hitt szabályok szükségtelenné válhatnak, és radikális javulás érhető el a működési hatékonyság terén.

A vállalati folyamatok kialakítása / modellezése során egységes folyamatstruktúrát alkalmazunk, ami lehetőséget biztosít a standardizálásra. A folyamatok leírásához támogató eszközt alkalmazunk, lehetővé téve a folyamatok intranetes megjelenítését, valamint azok egyszerű naprakészen tarthatóságát.

A folyamatok dokumentálásán túl, szimuláció segítségével lehetőség van a folyamatok mélyebb szintű vizsgálatára. Az eszköz alkalmazásával lehetőség nyílik a folyamatok végrehajtásának, lefutásának vizsgálatára különböző körülmények és szituációk paramétereinek beállításával. Az eredmények ismeretében előre jelezhetjük a „szűk keresztmetszeteket", valamint az adott paraméterekre (átfutási idő, költségek, stb.) optimalizált folyamatokat tudjuk kialakítani és javasolni ügyfeleinknek.

A szervezet kulcsfolyamatainak fejlesztésével javíthatók a hatékonysági mutatók, amik a költségek és az átfutási idők csökkentésén túl a folyamatok minőségének és a vállalat sikerességének növekedését eredményezik.

Üzleti folyamatok elektronikus ügyviteli (work-flow) átalakítása


Az üzleti folyamatok átalakítása elektronikus ügyviteli folyamatokká minőségi váltást jelent egy szervezet működési hatékonyságában. Az addig papír alapú ügyintézést felváltó elektronikus work-flow rendszerek számos előnnyel rendelkeznek, például:

  • folyamatok felgyorsítása (gyorsabb, átláthatóbb és rugalmasabb működés), 
  • hatékonyságnövelés, 
  • az emberi erőforrások tehermentesítése a gépesíthető, procedurális feladatok kiváltása által, 
  • az emberi erőforrások támogatása abban, hogy mind a külső, mind a belső vevőik irányában minél értékesebb tevékenységet tudjanak végezni, 
  • folyamatos üzleti tevékenység monitoring lehetősége, stb.

Az elektronikus work-flow rendszer kialakítása azonban jelentős fejlesztési feladatot és üzleti szakértelmet igényel, ezen kívül minden szervezet egyedi folyamatokkal rendelkezik. Cégünk közreműködésével kifejlesztett magas szintű work-flow megoldások lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy típus folyamataik meghatározásával, és azok mintaként való alkalmazásával egyszerűvé tegyék az elektronikus ügyvitelre való átállásukat.

logo.jpg

PROVICE Business and IT Service Provider and Consulting Ltd. on LinkedIn

"Soha nem gondoltam volna, hogy egy nap alatt rá lehet döbbenni arra, hogy az elképzelt stratégiák miért nem valósulnak meg. Ennek a felismerésnek az élményét kaptam a Provice-tól. Emellett megoldási javaslatokkal is megörvendeztettek arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a Stratégiát élővé megvalósulttá tenni. Sok sikert kívánok a Provice munkájához!"

Czipf Csongor
ügyvezető
Cothec Kft. 

"A Provice által kínált módszertan valóban "rapid" eredményeket hozott néhány nap alatt. A stratégiai gondolkodásunk, jövőképünk hirtelen egy egységes, világos rendszerbe szerveződött. Bármely munkatársunk számára érthetővé vált egy oldalban összefoglalva, hogyan leszünk hosszú távon is sikeresek. A cégcsoporton belül mi vagyunk a harmadik generációs BSC filozófia hírnökei, és az elért eredményeink az amerikai központot is meggyőzték egy hasonló program indítására."

Dr. Ábrahám László
"Az év menedzsere 2008"
NI Hungary Kft. ügyvezető

"Őszintén szólva nem sokra tartottam az ilyen stratégiai meg menedzsment „bűvészkedéseket" eddig, már az egyetem is kerültem a marketing és a menedzsment jellegű tárgyakat. Aztán tavaly elmentem a rendezvényetekre, mert egy ismerősöm mesélt róla, hogy milyen profin csináljátok. És igaza volt, nagyon tetszett a hangulata, és az, ahogy a stratégiaalkotási elméleteket ennyire "le tudtátok hozni" a gyakorlati szintre. Megváltozott a véleményem a témáról, tényleg nagyon nagy haszna és értelme van a stratégiának és annak végrehajtásának, ha azt professzionális szakemberek végzik. Egyszóval gratulálok ahhoz, amit csináltok! Sokat tanultam azalatt a két óra alatt."
 

Dr. Makra Zsolt Ph.D.
üzletfejlesztési menedzser
INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ

 

Mi az ön véleménye?

Ön szerint munkatársainak hány %-a ismeri a szervezeti stratégiát?



 
 
Certop_9001-COhun_kicsi.jpg

Provice aktuális hírei

Provice-Typotex Egyetem: Kapcsolatok hálójában
2011.04.11
Stratégiai együttműködés a Mercedes-Benz beruházás kapcsán
2011.01.28
Célok és megoldások- Haszon Nőknek
2011.05.23
Stratégia menedzsment és a HR kapcsolata
2011.12.01